Közgazdász Vagyok

Rég szóltam, most újra eljött az ideje.

 

Hogy tulajdonképpen most mi is történik, ugye? Hogy most akkor nyugdíj, és akkor hogy állami, vagy magán. Merthogy aki marad, rosszul jár. Kb. itt tartunk most. Vigyázat, szigorúan Magánvélemény (!) következik. Merthogy meg kell ragadni a lehetőséget, amíg még van...

 

Szóval, miután Pártunk és Kormányunk elkezdte szétcseszni minden lehetséges módon a demokratikus intézményeket, amelyek valójában arra hivatottak, hogy az éppen regnáló kormányoktól függetlenül őrködjenek a demokratikus intézmények felett (és ez alatt nem a korrupció melegágyának tekintett "intézményekre", "hivatalokra" gondolok, hanem pl. a szólásszabadság és a jogbiztonság, stb.-re, de ez már egy másik poszt lesz), miután megsarcolta a nagyobb profitot termelő vállalatokat, amely még talán nem is akkora gond, azt mondta, hogy a Zemberek márpedig visszalépnek az Állami NyugdíjRENCERbe, mert azzal jól járnak, mert egyébként nem. Nézzünk hát egy kicsit a mélyére a dolgoknak, éppenhogy csak.

 

Egy pár szót a hagyományos felépítésű nyugdíjrendszerekről, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az állami nyugdíjrendszerről.

 

Ezt a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert Bismarck (19. századi Porosz kancellár, a Német egységgel forrt még egybe szorosan a neve) nevéhez szokták még kötni. Ez a rendszer alapvetően azon az elven nyugszik, miszerint általában több ember fizeti a járulékot, mint ahány embernek a befizetésekből teljesítenek. Magyarán, miről is van szó? Arról van szó, hogy az állami nagy kalapban nincsenek megcímkézve a befizetések, vagyis amit én befizetek, azt nekem nem tartják számon, hanem éppen aktuálisan ahhoz igazítják a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjak összegét (vagy inkább a nyugdíj-jogosultság megállapításának módszerét) stb., hogy éppen mennyire bírják el (vagy pár évvel előre mennyire fogják elbírni) az aktuális befizetések (munkáltató és munkavállaló által befizetett nyugdíjjárulékok) az aktuális kifizetéseket. Vagyis, közel LÉNYEGTELEN volt az korábban, hogy ki mennyit fizetett be élete során.

Ezzel kapcsolatban van egy nagyon fontos tényező, úgy hívják, hogy korfa. A korfa előrejelző szerepet tölt be abban, miszerint a különböző generációk (pl. a 65 év felettiek, a 40-65 év közöttiek, a 25-40 év közöttiek, a 18-25 év közöttiek és a 18 év alattiak, hogy egy példát mondjak erre a felosztásra) éppen milyen részarányt képviselnek az össznépességből. Ennek a fának a hagyományos rendszerben egy fenyőfára kellene hasonlítania, amelyben az idősebb generáció kisebb részarányt képvisel, és a fiatalabb generáció, a születések száma elegendő ahhoz, hogy pótolja azt a dolgozó 18-65 év közötti réteget, amely dolgozik, és kitermeli a nyugdíjak befizetéseit. A probléma ott van, hogy egész Európában az ún. elöregedő társadalom problémáját emlegetik (köztük itt Magyarországon is), amelyben az látszik, hogy – leegyszerűsítve – egyre több idős embert kell eltartania ugyanakkora, vagy kisebb számú dolgozó embernek. Erre különböző arányszámokat szoktak alkalmazni, pl. hogy hány ember jut egy aktív dolgozóra. Mondanom sem kell, hogy nálunk elég rossz ez az arány, és sajnos a korfa azt mutatja, hogy ez 20-30 év múlva óriási problémát fog okozni a társadalomnak, amennyiben nem sikerül megfordítani ezt a tendenciát, vagyis nem vállalunk több gyermeket.

Első körben a politikusok azt találták ki, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztárak eljövetelével változtatják meg ezt a problémát, amelyben elkezdik az öngondoskodásra nevelni az embereket, a kifutó generációkat pedig, akik még nagymértékben támaszkodnak az állami nyugdíjra, majd valahogy megoldják. Hiszen az ember a bruttó béréből levont nyugdíjjárulékból (8,5%) 8 százalékot saját magának fizetett, és csak 0,5%-ot fizetett az államnak. Ezt az ő saját személyes számláján tartották nyilván.

Az utóbbi pár évben rájöttek odafenn még arra is, hogy nem biztos, hogy érdemes azoknak is relatíve kis hozamú állampapírokban tartani a nyugdíjra félretett pénzeit, aki 40 év múlva kerül oda, hogy felveszi ezt a pénzt, mivel hosszú távon (jelzem, hogy HOSSZÚ TÁVON, ez később nagyon fontos lesz!) jóval nagyobb biztonsággal lehet részvényeken magasabb hozamokat elérni.

Hogy utóbbi félmondatom mit is takar, ehhez egy statisztikai közhelyet szeretnék leírni, miszerint 15 éves időtávlatban (beleértve a nagy világgazdasági válságokat is) a részvényportfóliók 95%-os bizonyossággal nagyobb hozamot hoznak, mint bármely más befektetési forma. Képzeljük el ezt 40 éves időtávlatban.

Éppen a fenti közhely miatt érdemes elgondolkoznunk azon, miszerint jogos-e az az érvelés a kormány részéről, hogy a magánnyugdíjpénztárakban „rosszul fektettek be”, „rosszul gazdálkodtak” a pénzünkkel, mert az utóbbi egy-két évben negatív hozamokat jelentettek.

Véleményem szerint egy 2008-2009-es világgazdasági válság mellett ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a rendszer megbukott. Hogy állíthatja valaki biztosan azt az elmúlt két év hozamai alapján, hogy amit mi 20-30-40 év múlva kiveszünk, az nem lesz jóval több, mint amit bárhol máshol elérhetnénk?

De ne ragadjunk le ennél a pontnál. A következő pont annak véleményezése, miszerint mit is nyer pontosan ezzel a kormány? Hiszen jelenleg a magánnyugdíjpénztárakban nyugvó összegek nagy része állampapírban hever.

Mit is jelent az, hogy valaki állampapírt vesz? Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ember hitelez az államnak, kölcsönt nyújt neki. Vagyis, áttételesen a magánnyugdíjpénztárakban lévő összegek nagy része az állam zsebébe vándorolt, csak kölcsön formájában. Sokáig szinte csak állampapírban lehetett tartani, amíg a növekedési portfóliók érája be nem köszönt a fent elmondottak szerint. Mivel a mostani tervek szerint állambácsi úgy államosít vissza, hogy bevezeti az „egyéni számlás rendszert” (amelynek pontos számítási metodikáját még nem ismerjük), igazából én úgy látom, hogy amit nyer, az az eddig a nem állampapírban tartott pénzek összege. Vagyis az én számlámon tartott részvény- (és más nem állami értékpapír)-portfólió összege, valamint amit nekem ezután oda fektetnek be, amennyiben átlépek az állami rendszerbe. Természetesen nem utolsó dolog az állam számára, hogy a nagy közös kalapban szinte azonnal tudja kezelni a befolyó pénzeket, és nem áttételesen, ugyanakkor ez felveti azt a kérdést is, hogy NEKEM mitől lesz jobb az állami rendszerben? Vajon be fogják fektetni? Állampapírt fognak venni rajta J? Netán tőzsdéznek majd, és jóváírják a hozamokat? Én nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a privátszféra még akkor is jóval transzparensebb a nagy államnál, ahol ki tudja milyen költségeket fognak felosztani a mi nyugdíjunkra, ha egyébként nincs agyonszabályozva. Hiszen a gazdálkodás szabályai – különösen, ha teljesen elszeparáltan, külön jogi személyként működnek – úgymond örök érvényűek, míg a törvényhozás, mint azt láthatjuk, mondhatni kormánytól függ. És persze nem kell elmondanom, hogy az állami nyugdíjat törvények fogják szabályozni.

Fentieken kívül pedig még két fenntartásom van ezzel kapcsolatosan: az egyik, hogy ha valóban egyéni számlás rendszert vezetnek be, tényleg kérdés számomra, hogy mit nyernek vele, másrészt pedig árulja el nekem valaki, hogy ki és hogyan fogja az én pénzemet befektetni és fialtatni? Ha pedig utóbbit nem teszik, mitől fogok én 40 év múlva jobban járni, mint a mostani rendszerrel? És – csak még egy – KI fogja egy személyben, ill. milyen hozzáértő apparátus fogja az államigazgatásban kezelni ezt a pénzt? Orbán Viktor feje tetejére állítja a korfát, és életem végéig gondoskodik majd arról, hogy az én államilag megállapított nyugdíjam az idei törvényeknek megfelelően alakuljon? Esetleg idén Orbán Viktor eldönti, hogy én 2050-ben milyen aktuális törvény, vagy kalkulációs metódus alapján fogom megkapni a pénzemet?

Nem, gyerekek, és most jön a politika. Az utóbbi pár hónapban a volt szocialista országokból 9-en, amelyek most EU-tagok, kérvényezték, hogy a nyugdíjrendszerre fordított, vagyis a magánnyugdíjpénztárakba befolyt, és az állami nyugdíjbefizetéseket sorvasztó intézkedéseket az EU valamilyen formában vegye figyelembe, amikor a különböző hiányokat kezeli. Ez pusztán statisztikai jellegű volna, azonban annál a bizonyos túlzottdeficit-eljárásnál sokat számítana. Azonban az EU (élükön Németországgal) a legutóbbi Görög és a mostani Ír válság kapcsán úgy érzi, hogy amennyiben elkezd engedményeket tenni, az további válságokhoz vezethet, hiszen az adatok ilyesfajta „kozmetikázása” adott esetben elfedheti a közelgő állami válságot. Ennek kapcsán csak egy gondolattal szeretnék továbbmenni: az eurózóna tagjai az egész közös valuta rendszerét és a teljes gazdaságot veszélyeztetnék azzal, amennyiben hagynák, hogy az egyes országok válságai elharapódzzanak.

Orbán Viktorék erre reagáltak, méghozzá a jelzett módon.

Végszóként csak annyit, hogy ez nem egy egyszerű dolog. A fent leírtakkal még csak a felszínt karcoltam, remélem, hogy többé-kevésbé helyes érveléssel. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ilyen mélységű, és ilyen súlyú dolgokat felelősségteljes dolog volna társadalmi vita és elegendő idő nélkül, egyértelmű alkupozícióból eldönteni az emberek feje felett, illetve döntésre kényszeríteni az embereket mindezen két tényező biztosítása nélkül.

Hogy a dolognak a pozitív oldalát nézzem – ha ugyan van ilyen -, én úgy gondolom, (nem, inkább csak nagyon remélem), hogy a Fidesz-kormány eddigi és ezutáni regnálása ráébreszt nagyon-nagyon sok embert arra, hogy nem mindig az a jó, ha az állam „gondoskodik” rólunk.

évek után újra jelentkezem, talán kicsit megkésve a témával, de sajnos csak így érek rá értekezni egy picit. Jómagam - szögezzük le az elején - unió-párti vagyok. Úgy gondolom, hogy akkora globál versenytársakkal, mint India, Kína, Usa, ajrópa csak együtt veheti fel a versenykét. Lehet, hogy minden futamon úgy végez, mint Takuma Sato éveken keresztül a Forma-1-ben, vagyis soha nem nyer, de legalább versenyben van. Namármost, a probléma a következő: ugye vannak ezek az ún. maastrichti kritériumok. Ki tudja mik ezek? Na igen, ezek azok a kritériumok, amelyeket egy nemzetgazdaságnak teljesítenie kell egy bizonyos ideig, hogy beléphessen az euró-zónába. Ezek vonatkoznak a GDP-arányos államadósságra is, valamint az inflációra, többek között. A probléma ott van, hogy MIUTÁN belépett egy állam a zónába, senki sem kéri ezeken az államokon számon, hogy mennyire nem tartja be ezeket a kritériumokat. Pedig ideje volna. Ideje volna a közös költségvetésnek, az euró-kötvénynek, ideje lenne az EU-katonaságnak. Ideje volna előre gondolkozni, és nem mindig az események után kullogni! Amíg ez nem így lesz, az EU megmarad gittegyletnek. Jó reggelt Görögország, jó reggelt Unió...

Na figyusztok.

Szóval mi a vélemény arról, hogy a suliban ugye a hitelek létjogosultságát azzal bizonygattuk, hogy a beruházásokhoz, és ezen keresztül a világ fejlődéséhez hozzájárul. Mi a vélemény azonban arról, hogy a fogyasztásba való bekapcsolódásával a hitelek kettős kockázatot viselnek, hiszen adott esetben nemcsak egy-egy beruházás megvalósulása függ attól, hogy hitelből tudják-e finanszírozni, hanem a beruházás MEGTÉRÜLÉSE is?

Remélem mindenki érti mire gondolok. Szerintem ugyanis ez is egy olyan faktor, ami miatt olyan komoly gondot jelentett maga a hitelválság.

Vélemények?!

Köszi :).

A közgazdaságtan nem egyszerű. Valójában nagyon sok egyszerű összefüggés alkotja, amelyek közötti kapcsolatot azonban nem mindig lehet egyértelműen kimutatni, vagy ténylegesen nincs is, vagy minimális a kapcsolat két dolog között, mert más ok áll a háttérben.

 

Beszéljünk kicsit az MNB szerepéről.

 

A Magyar Nemzeti Banknak a végső, vagy úgymond folyamatos célja a Forint vásárlóerejének megtartása, avagy az infláció megfékezése.

 

Miért fontos az infláció megfékezése?

 

A közgazdaságtan kétfajta bért különböztet meg: a nominálbért, és a reálbért. Vegyük a nominálbért. A nominálbér az, hogy én keresek mondjuk 100 ezer Forintot. Ez egy nominális, azaz pénzben kifejezett bér. A reálbér, az az a valódi árumennyiség, amelyet ezen a pénzen meg tudok venni.

Vegyünk például egy nagyon leegyszerűsített példát. Tegyük fel, hogy 100 ezer Forintot keresek, és csak kenyeret (vagy bármilyen tetszőleges jószágkosarat, mondjuk mindennap egy menüt egy kajáldában) veszek rajta egy hónapon keresztül. Tegyük fel, hogy minden hónap 30 napos, és hogy a menü 3.333 Ft-ba kerül minden nap, így a 100 ezer Forintot elköltöm teljesen egy hónap alatt. Az infláció, vagy (általános, vagy „aggregált”) áremelkedés hatására felmegy mondjuk a menü ára 3.500 Ft-ra. Ez durván 5%-os infláció. Ekkor, ha a bérem nem emelkedik szintén 5%-ot, akkor a reálbérem csökken, mivel kevesebb menüt tudok megvenni rajta egy hónapban.

 

Beszéltünk korábban már egy olyan dologról, hogy alapvetően kétféleképpen jut az ember jövedelemhez. Az egyik fajta jövedelem az, amiről fent beszéltünk, vagyis a munkának az értéke, vagyis az, hogy én azért a 100 ezer Forintért megdolgozom, mondjuk pék vagyok. Továbbá van még egy fajta jövedelem, és ez a tőkéből származó jövedelem. Pl. nem költök el minden hónapban 100 ezer forintot a jövedelmemből, hanem havonta 10 ezer Forintot félreteszek, és pl. állampapírba fektetem, mert az "kockázatmentes" befektetés. Legyen mondjuk az állampapírokra járó kamat 6%. Ezt ugye alapvetően az MNB szabályozza, vagyis hogy mekkora kamatot kapok az államkötvények után. Ugye ha ezt jó sokáig csinálom, akkor elég sokat felhalmozhatok, pl. egy évben 120 ezer Ft-ot, ami után a következő évben továbbra is 6%-os kamattal számolva kapok 7.200 Ft-ot egy évben, ami egy tőkejövedelem. (Kamatos kamattal, és az évközbeni folyamatos befektetéssel most nem számolok, az egyszerűség kedvéért.) Ha a kamatokat hozzácsapjuk folyamatosan az egészhez (vagyis újratőkésítjük), és mellé még teszünk félre folyamatosan, egy idő után szép summára tehetünk szert.

 

Vegyük most tehát Janit, és Bélát. Janinak sok tőkéje van, de mellette azért dolgozik is. Van mondjuk 1 M Ft tőkéje állampapírban adott időpontban, valamint keres 100 ezer Forintot. Bélának nincs tőkéje, viszont ő is 100 ezer Forintot keres havonta. Tegyük fel továbbá, hogy egyikőjük munkája között sincs semmilyen különbség, tehát a bérük azonosan mozog minden körülmények között. Tehát 200X. Január elsején elkezdenek mind a ketten dolgozni, Janinak azonban a tőkéje állampapírban fekszik, illetve január elsejével befektette. És ekkor jön az infláció. Tegyük fel, hogy az infláció 5%, az állampapírok után kapott kamat pedig 6%, viszont a nominálbérek 4%-al változnak csak, és az is csak év végén. Ekkor könnyen kiszámíthatjuk, hogy ugyanolyan időszakra számított nominálbér emelkedéssel számolva, mint az infláció (tehát január elsejétől folyamatosan emelkednek az árak is, és folyamatosan emelkedik a bér is) Béla éves tényleges jövedelme 1.200.000/1,05*1,04 = 1.188.571 Ftoketten dolgozni, Janinak azonban a tőkéje állampapírban fekszik, illetve január elsejével befés mhogy én azért a 100 ezer Forintért megf. Ezzel szemben mi történt Janival. Vajon az ő jövedelme is ugyanennyi? Igen, a munkából származó jövedelme ugyanennyi, csakhogy neki ehhez még hozzájön 1.000.000*0,06=60.0000 Ft. Azaz Jani jövedelme éves szinten összesen: 1.188.571+60.000= 1.248.571 Ft.

Hány %-a akkor Béla reáljövedelme az éves nominális béréhez viszonyítva? 99,05%. Ne feledjük, mindezt úgy, hogy a nominális béremelkedés majdnem teljesen követte az inflációt, csak 1%-al maradt el tőle, ami azért valljuk be, nem mindig van így.

Ezzel szemben Jani éves jövedelme 104,05%-a a nominális bérének.

 

Minderről azért mi tudjuk, hogy egyrészt nem annyira egyszerű ez a dolog, bár nagy vonalakban ez ténylegesen így van, másrészt azért valljuk be, nem mindenkinek követi a bére az inflációt, akár csak 1%-ponttal lemaradva sem.

 

Összegezve tehát az infláció azért káros, mert növeli az ún. „jövedelmi ollót” a tőkés, és a kizárólag munkából élő társadalmi rétegek között, ezáltal növeli a jövedelmek KONCENTRÁCIÓJÁT. Magyarán, a gazdag még gazdagabb lesz, a szegény pedig még szegényebb. Ahogy Jézus is mondta egyszer: "Akinek van, annak még adnak hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van”. (Az idézet nem pontos).

 

Oké, azt hiszem az infláció témáját túltárgyaltuk. Akkor most következzen az, hogy hogyan szabályozza a jegybank ezt az egészet.

 

Ugye jegybanki alapkamatról már mindenki hallott? Ez egy irányadó kamatláb, pl. ez alapján határozzák meg azt, hogy az államkötvények után egy befektető hány % kamatot kap.

 

Ahhoz, hogy ez is kerek egész legyen, muszáj vagyok pár szót szólni az állampapírokról, mint az államot finanszírozó kötvényekről, valamint muszáj vagyok szólni az ún. „opportunity cost”-ról, ami egy közgazdaságtani fogalom, és sajnos lefordíthatatlan, szabad fordításban talán annyit jelent, hogy a „lehetőség költsége”.

 

Mint azt már bizonyára tudjuk, az állam költségvetéssel rendelkezik, olyan, mint a háztartás. Rendelkezik bevételekkel, és kiadásokkal. Finanszírozni az államot két dolog miatt szükséges. Egyrészt, nem biztos, hogy a bevételek ugyanakkor folynak be, mint ahogy a kiadások felmerülnek. Pl. ugye nagyon sok bevétel adókból származik, amiknek különböző bevallási és befizetési határideje van. Ezen kívül az államnak sok egyösszegű kifizetést kell eszközölnie, olykor nagy tételben is. Erről többet nem kell mondanom, mindenkinek van fogalma arról, hogy milyen az, amikor tudod, hogy pl. a jövő hónapban egy nagyobb összeghez jutsz (bevételhez), a pénz azonban most kell, ezért kölcsönt veszel fel.

A másik dolog, az a költségvetési hiány fogalmához kapcsolódik. Ez szintén egy nagyon egyszerű dolog, nevezetesen az, amikor több az állam kiadása, mint a bevétele. Ez növeli az államadósságot.

 

Mi az az "opportunity cost", avagy, a gagyi fordításomban a "lehetőség költsége"?

 

Ezt szintén egy nagyon egyszerű példával fogom tudni illusztrálni: vegyük Pétert, akinek van némi befektetni való tőkéje. Péter azon vacilál, hogy vajon ő ezt egy új üzletbe fektesse bele, vagy pedig tegye be mondjuk biztonságos államkötvénybe. Tegyük fel, hogy 10 M Ft-ot akar befektetni, és kiszámolják neki okos emberek, hogy ezen az üzleten, az elkövetkező években évente mintegy 8%-os nyereséget fog tudni elkönyvelni, persze ez KOCKÁZATTAL is jár, hiszen nem biztos, hogy az üzlet bejön. Mindemellett maradjunk a "szokványos", 6%-os alapkamatnál, ami az állampapírokra jár. Péter mérlegel, és azt mondja (tegyük fel, hogy jelenleg a kockázati faktorral korrigálva mondjuk a legrosszabb esetben is 6%-os nyereséget realizálhat az üzleten), hogy figyelembe véve a kockázatokat, és azt, hogy az üzleten nagyobb nyereséget realizál, mint azon, hogy beteszi a pénzét állampapírba, ezért a befektetés mellett dönt.

Azt hiszem ezt sem kell tovább ragoznom. Szerintetek Péter hogy döntene ugyanilyen üzleti lehetőség mellett, ha az alapkamat 11,5%? Nyilván állampapírba, vagy bankbetétbe, vagy ilyen befektetésbe tenné a pénzét, és nem olyan üzleti vállalkozásokban kockáztatná a pénzét, amelyek kevesebb hozamot hoznak, mint ezek a pénzügyi befektetések.

Ezért mondták korábban, hogy a jegybanki alapkamat megöli a vállalkozásokat, mert Magyarországon relatíve kevés az olyan vállalkozás, amely ki tudja dolgozni akár a tulajdonosoknak, akár a befektetőknek az ilyen magas tőkearányos hozamot.

Ezért a Jegybank elkezdett kamatot csökkenteni, hogy újra elkezdje ösztönözni a vállalkozásokat. Nem tudom ki figyelte, de míg nálunk 3%-al emelték a Forint elleni spekulációk hatására a jegybanki alapkamatot, mindenhol máshol nyugaton csökkentették az ott amúgy sem magas alapkamatot. Minderről már egy korábbi post-ban írtam, amelyben kifejeztem megelégedettségemet a Jegybanki intervencióval kapcsolatban.

Na de akkor mi volt most ez az egész azzal, hogy a Jegybank kész közbeavatkozni a Forint védelme érdekében?

Vegyük először is sorra a problémákat, amelyekkel az MNB-nek meg kell küzdenie. Először is kaptunk a nyakunkba egy szép kis devizaválságot. Erről bővebben más blogokban, hírekben is olvashattatok. A lényeg az ezzel kapcsolatban, hogy az országok devizáinak/valutáinak egymás közötti árfolyamváltozása ugyanúgy a kereslet-kínálat hatására változik, aki látott már Marshall-keresztet, tudja miről beszélek.

Mindenesetre kifejtem ezt is egy kicsit. Tegyük fel, hogy az EU-ban előállítanak egy nap alatt 1 Millió Big Mac-et, amit 1 Millió ember naponta elfogyaszt. Továbbá tegyük fel azt, hogy 250-es árfolyamon áll a Forint/EUR, és az EU-ban 1 Euróért vesznek egy Big Mac-et. Tehát, ha a vásárlóerő ugyanakkora, mint nyugaton, (tehát feltesszük, hogy ugyanolyan "versenyképesen" termeljük a Big Mac-et, mint az EU-ban), akkor nálunk 250 Ft-ba kerül a Big Mac. Tegyük fel, hogy a termelésünk ugyanolyan arányban nőtt egy darabig, mint az EU-ban, tehát ha ők 5%-al termeltek több Big Mac-et, akkor mi is 5%-al termeltünk több Big Mac-et. Ekkor, alapesetben az árfolyamnak stabilnak kell maradnia. Tegyük fel azonban, hogy a Big Mac-ek száma alapesetben nálunk csökkenni kezd. Na ilyenkor van az, hogy ha egy EU-polgár átjön ide Big Mac-et enni, és azt találja, hogy az ő pénzéért itt csak egy fél Big Mac-et kap, akkor bizony az nem jó, hiszen odahaza ugyanezért a pénzért egy egész Big Mac-et kap. Tehát fogja magát, és elkezdi eladni a Forintját, hogy visszaváltsa szépen Ajró-ba, hogy szépen otthon egyen Big Mac-et. Ekkor, mintegy automatikusan, az, hogy az EU elkezdi eladni a Forintját az említett okok miatt, ez automatikusan gyengíti a forintot, és az árfolyamnak addig kell lejjebb mennie, amíg csak egy euróért nem kapni egy egész Big Mac-et itt nálunk is.

Na, ebbe az utóbbi okfejtésbe azért lehet, hogy néhányan belekötnének "igazi közgazdászok", de sebaj. Nagyjából így néz ki.

Ez utóbbi történik most tehát a magyar gazdasággal (egyrészt, a spekulációs és egyéb okokra most nem térnék ki). Vagyis a valutánk azért értékelődik le, mert a gazdasági teljesítményünk jobban esik, mint nyugati barátainké. Ennek okairól később.

Viszont azt még nem írtam le, hogy miért gáz az nekünk, hogy leértékelődik a valutánk? Ez alapvetően mondjuk kapásból 3 dolog miatt gáz.

Ad1: Mert azoknak, akik devizában adósodtak el, a házuk most a háromnegyedét éri annak, mint amikor megvették, ugyanakkor a hitelük jócskán megnövekedett. Ekkor a banki szabályzatok alapján egy idő után plusz fedezetet kell bevonni, amire sok adós képtelen lenne, ami ahhoz vezetne, hogy rengetegen nem tudnák kifizetni a lakáshitelüket, ezáltal még tovább csökkenne a lakások ára a nagy kínálat miatt, ami még több embernél váltaná ki ugyanezt a mechanizmust, és így tovább.

Ad2: Azért, mert ha a fenti mechanizmus sokáig ismétlődik, akkor a bankok is csődbe mehetnek.

Ad3: Azért, mert az államadósság igen nagy része szintén devizában áll fenn, amit így igencsak megnövel a nemzeti valuta gyengülése, ami pedig megnövekedett kamatterheket jelent az államnak, vagyis mégtöbb lesz a kiadási oldal szükséglete, mialatt az állam az adóbevételekből egyre kevesebbet várhat, főleg ha a gazdaság a már említett módon igencsak nem prosperál, hanem inkább fogja magát, és visszaesik.

A devizaválságot tehát kielemeztük. A jegybank ezzel ilyenkor annyit tehet, hogy felemeli az alapkamatot, hogy a nyugat elkezdje venni pl. az állampapírokat, vagy hogy valamilyen szinten itt fektessenek be a nyugatiak tőkét, hiszen akkor ők forintot vesznek, és nem eladnak, így az a forintot erősíti.

A másik dolog, ami nagy kockázatot jelent most, az az államadósság finanszírozása, amit jelenleg IMF és Világbank, valamint EU-s kölcsönökkel oldunk meg. Az állampapírpiac ugyanis jónéhány hónapja lefulladt, vagyis senkinek sem kell a magyar állampapír. Ez ugye azt jelentheti, hogy az állam fizetésképtelen lesz, vagyis nem tudja teljesíteni kiadásait. Ezt hívják államcsődnek. A jegybank kb. megintcsak annyit tehet, hogy kamatot emel.

Namármost, természetesen ez utóbbi dolgok sürgetőbbek per pillanat nekünk, mint az, hogy a vállalkozásokból kivonják a tőkét, és kevesebb kockázatot vállalnak a befektetők, hiszen utóbbi nem egyik pillanatról a másikra történik.

Tehát a jegybank egy dolgot tehet most, kamatot emelhet. Azonban mindezt megteheti azok után, hogy felvitte 11,5%-ra, majd elkezdte nagy ütemben csökkenteni, havi 0,5%-okkal, se szó, se beszéd?

Nem. A monetáris politikában sokan beszélnek arról, hogy egy jegybank feladatai közül ugyanolyan fontos kb. a kamatok emelése-csökkentése, mint a kommunikáció, ha ugyanis a jegybank csak úgy uk-mukk-fukk elkezdene kamatot emelni ismét, akkor az várhatóan igen nagy riadalmat keltene a befektetők között, hiszen egy nem kiszámítható jegybanknál mondhatni nincs is rosszabb.

Ezért tehát az MNB közlemény arról, hogy készek interveniálni a Forint érdekében. Előkészítendő a várható kamatemelést.yik az államhozyan lán annyit jelent, hogy a "szegényebb! a jöv, másrészt azért valljuk be, nem mindenkinek a 1%-aklyamatosan eml

 

Hosszú idő után újra...

Mai témám az adóreform.

Kezdem az elején. Annak idején, az MSZP hatalmora kerülésével a Medgyessy kabinet kezdett el költekezni igen nagy iramban, de ez lerágott csont, ma már elég sokan hivatkoznak arra, hogy az ktsgvetési szempontból igencsak negatív volt. Az első Gyurcsány-kormány ezt a gyakorlatot folytatta. Választást kellett nyerni, na...

Igen ám, csakhogy innen kezdődik a történet. ÁFA-csökkentés. Ugye azzal mindenki (vagy legalábbis a többség) tisztában van, hogy a költségvetés bevételi oldalát legnagyobbrészt az ADÓK adják, így, szépen, összefoglalóan. Na igen ám, oké, hogy adók, de most akkor az milyen arányban, meg hogy? Egy nagy kalapba megy az egész, és akkor abból mindenki kivesz annyit, amennyit akar? Nem. Például a TB-járulékokat ún. "Elkülönített alapokba" gyűjtik. Tehát ami bemegy az egészségügyi kasszába, azt az OEP (Országos Egészségügyi Pénztár) rendelkezései alapján használják fel. Viszont az ún. nem elkülönített alapokba fizetendő adók, pl. az SZJA, a Társasági adó, ill. az ÁFA is a központi költségvetés bevételi oldalát teszik ki. Ebből fizetik ki a szociális segélyt, a hatalmas államadósság kamatait, a közoktatás költségeit, az autópálya-beruházásokat, sőt, még az önkormányzatok is kapnak támogatást a központi költségvetéstől. Magyarán, az ilyen adókból fizetik a kiadásokat, amelyek nem "elkülönített alapokba" mennek (elkülönített alap az egészségügyi, a nyugdíj-alap, hogy csak a legnagyobbakat említsük).

Oké, ez mind rendben van. Mi a gond akkor? A gondokról mindenki hallott már, sőt sokan érzik is a saját bőrükön, hogy milyen elvonásokkal jár az, hogy az ember adózik. Erről most szintén nem szólnék sokat, mivel a problémákat nagyon sokan ismerik, és elég sokan hiszik azt is, hogy tudják a megoldást. Következzen tehát egy kis kormánykritika a kevésbé ismert körökből.

Annak idején, amikor a választások előtt levitték az ÁFÁ-t, kézzel-lábbal tiltakoztam. Tiltakozott akkor a sokak által gyűlölt és sokak által vakon szeretett (általában nincs köztes megítélés, ez is elmond valamit) Orbán Viktor is, mondván, hogy Gyurcsány Ferencnek inkább a munkára rakódó terheket kellene csökkentenie. Való igaz, azt kellett volna. És ezt most 3 évvel a választások után kellett ország-világnak megtudnia.

De vegyük sorra az eseményeket. Miért nem szabadott volna az ÁFÁ-t levinni? Először is, az elején azzal kezdtem, hogy ugye az egy bevételi forrás. Csakhogy az ÁFA nemcsak "egy" bevételi forrás a költségvetésnek, hanem A legnagyobb bevételi forrása a költségvetésnek. Számottevő jótékony hatást, sajnos nem lehetett elérni vele, mivel a kereskedők szimplán lenyelték a különbözetet. Volt ugyan néhány akció, de ha jól tudom, az infláció nem csökkent.

Viszont, kb. fél évvel később, mikor már érezni lehetett a választások utáni "megszorítás-cseppeket", amelyeket a kormány szépen elkezdett adagolni, felvitte az élelmiszerek áfáját. Később pedig, mivel az infláció sajnos igen számottevő méreteket öltött, nem lehetett felvinni. Közben a foglalkoztatásra semmilyen hatást nem értünk el, az maradt amilyen volt, vagy csak rosszabbodott.

Tehát a kormány eddigi adó- és gazdaságpolitikáját ha össze akarnám foglalni, akkor azt mondanám, hogy egy NAGY RAKÁS SZ*R. Az utóbbi évek adóemeléseiről már ne is beszéljünk.

A Gyurcsány-éra gazdaságpolitikája tehát, különös tekintettel az ÁFA-csökkentésekre és emelésekre, a következőket érte el sorrendben:

1. Az ÁFA-csökkentéssel nekünk nem lett jobb, viszont a költségvetést jócskán megkurtította.

2. A későbbi ÁFA-emeléssel csak annyit értünk el, hogy azoknak lett szarabb, akik a legrosszabb helyzetben vannak, mivel az élelmiszerek viszont megdrágultak.

3. Ezek után ÁFÁ-t nem lehetett emelni, mivel az jócskán inflációt gerjesztett volna.

4. A foglalkoztatáson nem javítottunk, sőt a megszorítások csak rontottak rajta.

Következtetés: Eső után köpönyeg. Amit az elmúlt 3 évben el kellett volna kezdeni, és talán meg is lehetett volna lépni ÁFA-csökkentés nélkül, azt most kell megtennünk, amikor a gazdasági válság bekopogtatott az ajtónkon. Ezek a mostani lépések viszont maximum annyira lesznek elegendőek, hogy egy kevéssé csökkentség a gazdasági válság egyébként elég komoly következményeit.

A következő bejegyzésben azt hiszem meg fogok majd ejteni néhány szót a "hatékonyság"-ról, mint olyan tényezőről, amelynek azt hiszem komoly szerepe lesz a gazdasági válság okozta tisztulási folyamatokban. És talán egy kicsit részletesebb is leszek.

Minden kedves olvasónknak Békés, Boldog és Kellemes Karácsonyt kívánok magam és a szerzőtársam nevében is!!!

Friss hírként érkezett, hogy nem lesz BKV sztrájk.

Itt most rögtön egy kitérő, hogy amennyiben a nemzetközi befektetési kedvet valamennyire meghatározza, hogy mekkora lesz a gazdasági növekedés (csökkenés) akkor elég felelőtlen dolog ez a sztrájkolgatás, csak abban gondolkodva, hogy mondjuk 1 munkaóra budapesten az durván 0.01%-a az éves GDP termelésnek. (és konzervatívan becsültem)

Az index erről tudósító cikke így ír : "Miután szerdai ülésén a kormány a BKV 40 milliárd forintos támogatásáról döntött, rendeződött a cég helyzete, ezzel okafogyottá vált a munkabeszüntetés."

Miért is, most ezzel mi oldódott meg?

Mostantól nyereséges lesz a BKV? Vagy mostantól minden esetben ad a kormány majd plusz 40 milliárdot? Csak hangosan kell majd sírni? Valójában sikerült kunyizni egy zsepit, egy kiadós megfázás közepén.

A Deficit

Újabban azt hallom, hogy "Túl magas az alapkamat", meg hogy "mindezért a monetáris tanács a felelős".

Először is: mit jelent ez? Miért van ez az alapkamat dolog, mit jelent, mik a következményei, és hogy lehet az, hogy valaki(k) a jegybankot kritizálja/ák ezért?

Hát akkor kezdjük az elején. A gazdasági életben alapvetően 3féleképpen keletkezhet jövedelem, azon belül is kétféle csoportosításban jelentkeznek ezek: az egyik a munka, vagyis a munkából származó jövedelmek, a másik a tőkéből, a tőke befektetéséből származó jövedelem. A tőkéből származó jövedelem pedig alapvetően szintén két csoportra bontható, az egyik a tulajdonosi, osztalék, avagy a részvényekből származó jövedelem, a másik pedig a kölcsöntőkéből származó jövedelem, ami ugye kamatozik. A kölcsöntőkétől elvárt hozamra általánosan és általában hatással van a jegybanki alapkamat.

A jegybanki alapkamat tehát egy olyan intézmény, amely jelzi a pénzpiacokon jelentkező, avagy a bankok által elvárt kamatokat is, mivel a jegybank (két másik kamattal, a refinanszírozási és a lombard-kamattal a jegybank úgymond bizonyos keretek között tartja a pénzpiaci kamatlábakat).

Tehát, általánosságban elmondható, hogy végre mondandóm első lényegéhez érkezzek, hogy egy vállalkozásnak többnyire ennek a három követelménynek kell megfelelnie, azaz 3felé kell jövedelmet biztosítania: a munkavállalóinak, a befektetett tulajdonosi tőkének, valamint a kölcsöntőkének, amelyet igénybe vett. Mindenki beláthatja, hogy a mai jövedelmezőségi viszonyok között, amely a KKV-szektorban nem hinném, hogy eléri általánosságban a 10%-ot (sőt, közelében sincs ennek), és ez az egy vállalkozás által a tulajdonosok felé megtermelt jövedelem, nem lenne túl reális 10% felett tartani az alapkamatot. Miért? Mert ebben az esetben a gazdasági racionalitás azt diktálná, hogy a vállalkozó inkább fektesse be a pénzét egy betétbe a bankba, mert úgy több pénzt kap, mintha azt visszaforgatná a saját vállalkozásába.

Tehát az általános gazdasági megközelítés szerint a kölcsöntőke hozamának általában alacsonyabbnak kell lennie, mint a tulajdonosi tőkéből származó hozamnak.

De.

Az a helyzet, hogy Magyarországon jóval régebb óta magasabb az alapkamat annál a hozamnál, mint amit pl. a KKV szektor (papíron) megtermel. Sőt! Simor Andrással készült korábban egy interjú, amelyben emlékeim szerint kifejtette, hogy nincs, vagy csak nagyon gyenge a kölcsönhatás ma Magyarországon a jegybanki alapkamat és az általános jövedelmezőség között. Ezen kívül, a jegybanknak az alapkamattal nem csak ezt az egy lovat kell megülnie, hanem az állampapírok hozamait is meg kell határoznia, és ugye az államcsőd kockázatának növekedésével (amely az elmúlt években ugye fokozatosan növekedett az állam túlköltekezésének köszönhetően, valamint az államadósság növekedésével) a külföldi befektetők magasabb kockázati felárat vártak el, így egy túl alacsony kamat mellett, ha egy befektető talál egy olyan országot, ahol magasabb kamatot kap kisebb, vagy azonos kockázat mellett, akkor nyilván oda fekteti be a pénzét, és nem hozzánk. Hogy ez a kamatszint pontosan mekkora, abba most nem mennék bele.

További okként, illetve hát a jegybank alapvető céljaként szokták emlegetni az inflációs célt. Tehát korábban az alapkamat azért is volt akkora amekkora, mert az infláció az egekben volt. Hogy ez a kettő hogyan kapcsolódik, arról egy későbbi bejegyzésben.

Tény az, hogy a jegybankot érték már kritikák korábban is amiatt, hogy magas az alapkamat, és a magyar állampapírokat már így is komoly túlkereslettel vették meg, tehát a befektetők hajlandóak voltak többet költeni az állampapírokra, és magasabb áron megvenni őket, ergó: nincs akkora kockázata az államcsődnek, mint amekkora kamatfelárat fizetünk. Azonban a jelenlegi (a legfrissebb ugye 11%, előtte 11,5% volt) helyzet a gazdasági válságra és annak fényében a forint elleni spekulációra adott jegybanki válasz volt, amely adott keretek között egy sikeresnek mondható lépés volt, mivel az árfolyamok kilengése azóta sem akkora, mint amikor a válság elérte Magyarországot.

A kérdés tehát inkább az: miért spekuláltak a forint ellen a befektetők? Ugyanis ha ennek okát megtudjuk, akkor megtudjuk azt is, hogy ki a felelős a mostani magas kamatért. És ebben az elemzői vélemények nagyrészt megegyeznek: az állami túlköltekezés miatt.

A magam részéről elégedett vagyok a jelenlegi monetáris politikával, mert gyorsan és megfelelő mértékben reagált a kihívásokra (forintspekuláció), valamint mert az elemzői várakozások ellenére lejjebb vitte fél százalékkal az alapkamatot, amikor rendeződni látszódtak a dolgok. Ezzel jelezte szándékát a további csökkentésre is, ami átrendezi az elemzői várakozásokat is. Én is javaslom majd a további kamatcsökkentést, mivel hosszú távon tarthatatlan a túl magas kamatszint, azonban a jelenlegi helyzetben úgy gondolom, helyén kezeltük a dolgokat.

Ez a post most arról szól: Lehet, hogy nem is akkora baj az nekünk, hogy most jött ez a világválság.

Miért?

Kezdjük az elején. Magyarország makrogazdasági helyzetéről annyit mondanék csak nagy vonalakban, hogy a belső fogyasztás volt az, ami egyben tartotta az országot. Miért?

KöSz-gazdasági alaptétel, hogy a piaci vállalatok keresletre termelnek, magyarán, amit megvesz a Tibi, a Józsi, a Maris meg a Jucus (a Zemberek), azt ugye ő PÉNZÉR' kapja meg. Ebből a PÉZ-ből A VÁLLALAT termel, magyarán mondjuk egy szimpla kereskedelmi VÁLLALAT esetén ő kifizeti az árut amit megvett, valamint a dolgozóit, akik bérért dolgoznak nála, kifizeti továbbá a vezérigazgatót, a bérleti díjakat, és az adókat, ha ugyan... Tibi, Józsi, Maris, meg Jucus egyébként ugyanennél a Vállalatnál dolgozik, és a bérből, amit kap, megveszi a tojást, a kenyeret, a tejet, meg a plazmatévét a Vállalattól. És mivel a tej, meg a kenyér általában el szokott fogyni egy bizonyos idő alatt, ezért újra meg kell venni, hogy újra elfogyhasson. És akkor a vállalat megint megveszi a tejet, kenyeret, tojást ócsóér, oszt' eladja a Zembereknek drágábbér. És utána megint kifizeti a béreket, stb. Ezt hívják Újratermelésnek.

Namármost mivan akkor, amikor a Zembereknek nincs per pillanat akkora bérük, amiből telik nekik plazmatévére, de előfordulhat, hogy nem is plazmatévé kell nekik, csak eccerűen elromlott a mosógépük, és nem akarnak piszkos ruhába' járni munkába, ezért újat kell venniük, de nincs rá elég Kess (értsd: Cash, azaz készpénz). Akkor bizony Jucus bemegy a bankba, és pénzt kér. És akkor a bank aszongya neki, hogy jóvan, ittvan pééz, de ezt majd vissza kell ám adni, de kamatostul! És hogy telik-e Jucusnak a törlesztőrészletre, merhogy ugye nem egybe kérik vissza azt a pénzt, hanem szépen apránként. És Jucusnak telik. Úgyhogy kap pénzt.

Mit is csinált tulajdonképpen? Szociális segélyt kapott? Nem, mert azt nem kell visszafizetni! Neeem. Jucus, ha nem lett volna bank, akkor bizony félre kellett volna rakosgasson hosszú évek alatt annyi pénzt, hogy megvehesse a mosógépet. Ehelyett a bank azt mondta neki, hogy ő ad pénzt, Jucusnak nem kell megVÁRnia azt, hogy összegyűljön a pénze a mosógépre. Magyarán: előrehozta a fogyasztását.

Tegyük fel, hogy 2006-ban a 3,5 Millió háztartásból 1 Millió háztartásban kicserélték a mosógépet. Az előzőekből beláthatjuk, hogy ha nem lett volna hitel a piacon, könnyen lehet, hogy az adott évben 1 Millióból csak 200 ezer tudta volna megvenni a mosógépet, mert csak nekik volt annyi megtakarított pénzük. Ugye azt nem kell ecsetelnem, hogy akkor ezáltal a mosógépgyártók kevesebbet termelnek, ezáltal kevesebb munkaerőt foglalkoztatnak, akik nem visznek haza bért, stb.

Namost amikor 3,5 Millió háztartásból 1 Millió előrehozza a mosógépvásárlását, mert a bank ad nekik pénzt mosógépvásárlásra, akkor bizony a mosógép-termelő vállalatoknak jól megy a biznisz, mert sokat tudnak eladni, sőt, ha nagyon nagy a kereslet, akkor netalántán még az áraikat is felemelik, mert bizony nagy az igény, és akkor is megveszik a Zemberek a mosógépet, ha a Vállalatok drágábban adják.

Ez történt mondjuk 2006-ban. 2007-ben azután úgy gondolják a vállalatok, hogy mivel még mindig kapnak a Zemberek hitelt, és bizony a mosógépállomány is elhasználódik magyarországon, ezért újból 1 Millió Háztartással számolnak, ahol kicserélik a mosógépet. És ebben az évben is jól megy a mosógépgyártóknak, stb. Normális esetben ez addig folytatódik, amíg a teljes magyarországi mosógépállomány ki nem cserélődik, és mondjuk teszi ezt (3,5 Millióban a 1 Millió) 3,5 év alatt. És ez mind újrakezdődik, ha az átlagos mosógépállomány mondjuk 3,5 évig bírja, és utána tönkremegy. Igen ám, csakhogy ahhoz, hogy ez újrakezdődjön 3,5 év múlva, az is kell, hogy a HITEL-t, amit a Zemberek, a háztartások felvettek, 3,5 év alatt a Zemberek kifizessék. Ha ez így történne, akkor talán minden rendben is lenne, kezdődhet a buli újból.

A valóság azonban teljesen más, ezt úgy hiszem, nem nehéz belátni. A Zemberek sokkal több évre vesznek fel hitelt, mint hogy az adott használati cikk kitartana addig, vagy olyan dolgokra vesznek fel hitelt, amely nem létszükséglet (lásd: plazmatévé). Ez ugye azt is magával vonja, hogy adott esetben Jucuséknak több hitelük van, mondjuk 3,5 év múlva bekrepál a mosógépük, de a hitel 7 évre szól. És Jucus csak úgy tud új mosógépet venni, ha újabb 7 évre elkötelezi magát, magyarán még 3,5 évig a dupláját fizeti a felvett hitelnek, újabb 3,5 év múlva pedig, ha megintcsak bekrepál a mosógépe, akkor már a tripláját. És így, szépen lassan a hitelek törlesztőrészletei olyan nagyok lesznek, hogy már nem fog tudni új mosógépet venni, vagy kevesebb kenyeret, tojást és tejet fog venni egy idő után. Ez ugye nem jó a Vállalatnak, hiszen kevesebbet ad el...

És Magyarország PONTOSAN ezen a pályán volt. Tiszta (nem csak Valami) Amerika. Ők is pontosan ugyanezt csinálták, össznépi szinten. Ez azt jelenti, hogy a hitel belépésével a piacra nagyon sok Pénzt MOST költünk el a KÉSŐBBI fogyasztásunk Kárára. Viszont ez Fenntartható LENNE/LETT VOLNA, ha a hitel maximum 3,5 év alatt fut ki, és ha 3,5 év alatt használódik el a mosógép is, és CSAK AKKOR KELL újat venni (Optimális verzió).

Magyarország ugyanezen az őrült pályán mozog/mozgott, és ez a későbbiekben is csak akkor nem lett volna nálunk az Amerikaihoz hasonló válság, ha a fogyasztás Önmagától elkezd mérséklődni pár éven belül, amikor már a háztartások megérzik és megértik azt, hogy nem bővíthetik korlátlanul a fogyaszásukat. Akkor majd szépen visszaesett volna a kereslet magától, és a Vállalatok szépen-lassan kezdenek el kevesebbet termelni. Azonban ennek is csekély a realitása, sokkal valószínűbb az a verzió, hogy bizony úgy járunk mint az amerikaiak, és bizony az "Innen szép pofára esni" című hirtelen, védőháló nélküli gazdasági artistamutatványba bukunk bele, ha ezt így folytatjuk.

És pont itt jöhet az öröm az ürömben: a mostani hitelválság visszaterelheti Magyarországot az OPTIMÁLIS VERZIÓhoz, legalábbis az esély megvan erre. Vannak ennél valószínűbb forgatókönyvek is, viszont a pozitív oldalát tekintve a dolgoknak: EZ az lehet.

Lehet, hogy hosszú távon jobban jártunk...

Ez a post most Maris nénikről, Józsi bácsikról, Péterekről és Pálokról is szól. Meg a világválság Magyarországi vonatkozásáról is.

 

Mi is az a betét? - így szólna az első kérdés, ha a marsról jöttünk volna. Mindenki tudja, hogy mi az a betét: „Hát, odaadom a pízt a banknak, oszt három hónapig nem nyúlok hozzá, akkor ad kamatot…”.

 

Hát persze. Azt viszont már nem tudjuk, hogy mihez kezd a bank azzal a pénzzel. Bár arról talán lehet némi fogalmunk, hogy nem egy fiókba rakják, hogy aztán majd 3 hónap múlva elővegyék, hogy aztán a kasszás néni, vagy a bank automata hozzárakjon még plusz 20 Forintot a mi kis 50 ezer forint lekötött betétünkhöz.

 

Szóval ez tiszta sor. A Bank „forgatja” a pénzt. Mit is csinál vele? Mit jelent ez, hogy forgatja?

 

Hát ez azt jelenti kérem szépen, hogy a bank „kihelyezi” ezt a pénzt, hitelként. Na de hogyan? Maris néni párszázezer forintját, amit a temetésére meg az onokáknak rakott félre, odaadja egybe Péternek, akinek pont az a párszázezer forint kellett, azzal a feltétellel, hogy három hónap múlva - de egy fél perccel sem később – toldja meg a Maris néninek adott kamattal a pénzt, és úgy adja vissza. Hát peeeeeersze…

 

Ehhez nem kellene bank. A bank ugyanis – amint már mindenki rájött – tényleg ezt csinálja, Maris néni berakja a pénzt, Péter pedig kiveszi. Viszont nem olyan feltételekkel, mint ahogy az odafent le van írva.

 

Ugyanis bemegy Maris néni a bankba, és aszongya: „Kedveském, hát itt van ez a kis félretett pénzem, 300 000 Ft, de nem merem nagyon sokáig lekötni, hát lehet hogy mán holnap feldobom a pacskert, oszt a lyányom meg nem fér hozzá a pízhöz. Le lehet-é kötni maguknál 2-3 hónapra egy kis kamatér’ cserébe, mer akko’ itthagynám maguknál?”

Mellette meg bemegy Józsi bácsi is, aki aszongya: „No idefigyeljék kend bankoskisasszonyka! Itt van ez a 3 Millió Forint, ez az idei almatermésemnek a gyümőccse, tessék lekötni eztet nekem 5 évre!”

 

És bemegy másnap Péter is a bankba: „Jónapot kívánok! Szeretném beindítani a saját üzletemet, és ehhez szeretnék felvenni 2,5 Millió Forint személyi kölcsönt. Sajnos lakásom nincs, amit bevonhatnék, hogy jelzálog-alapú legyen, viszont az üzlet várhatóan annyi hozamot fog termelni, hogy ki tudom majd fizetni a törlesztőrészleteket. Ha meg az üzlet nem jön be, akkor is ott van még a keresetem, amiből pláne simán telik a törlesztőre. Tessék nekem 2,5 Millió Forint hitelt adni tehát, három éves futamidőre…”

 

Mit tegyen ilyenkor a bank? Ugye látjuk, hogy a három tranzakció nem egyezik sem összegben, sem futamidőben, sem nem ugyanaz a kockázata Maris néninek, sem Józsi bácsinak, mint a banknak. Ráadásul van a banknak 1000 darab Maris nénije, meg 500 darab Józsi bácsija, és van 800 darab Pétere. Valamint van még sok Pál is, aki csak a folyószámláján tartja a pénzt, és napi szinten kellhet neki a készpénz. Valamint a Maris nénik is cserélődnek, esetleg egy Maris néni kiszedi a pénzét a 3 hónap után, egy másik pedig ugyanakkor leköti.

Tehát azt mondhatjuk, hogy a Banknak rengeteg különböző igénynek kell megfelelnie, méghozzá időben és összegben is. Ezért mit csinál? Elkezd számolgatni.

 

Meghatározza például első körben, hogy milyen Forrásai vannak, ugyanis amit Maris néni és Józsi bácsi berakott hozzá lekötésre, az neki Forrás. Ezeknek a forrásoknak vannak költségei, hiszen ezek után a bank kamatot fizet, valamint van lejárata. Ezekből a bank számol – különböző matematikai-statisztikai trükkökkel – egy Átlagos Betétállományt, vagy készpénz állományt, valamint ezek átlagos költségét, és a Várható alakulásukat a jövőben!

Valamint kiszámolja azt is, hogy hány Pétere van, illetve lesz, akiknek hitelt adhat, és ezekre mekkora kamatot számolhat fel, valamint hogy mi lesz a várható kereslet összegben és lejáratban. Plusz még mindezek mellé van neki egy csomó Pál is, akiknek van ugyan betétjük, de hamar leveszik a számlájukról, magyarán a napi szintű Készpénzállományt is kiszámolják. És amikor mindezeket tudja a bank, akkor meg tudja mondani, hogy kinek milyen feltételekkel ad hitelt, kinek mekkora kamatot számíthat fel a betétekre, valamint hogy mennyi készpénzt kell tartania a banknak.

 

Ezeknek az alapja tehát mindig egy VÁRAKOZÁS a bank részéről, tudniillik, tudnia kell, hogy hány Maris néni és Józsi bácsi veszi ki a betétjét holnap. És itt jön képbe a betétesi roham.

Ugyanis ennyiből talán világos lett mindenki számára, hogy időben ezt a banknak folyamatosan kézben kell tartania, menedzselnie kell a pénzt, hiszen minden igénynek meg kell felelnie. Ehhez pedig az kell, hogy legyen egy folyamatos betétállománya a banknak, amit ő kihelyezhet hitelként, és a hitelekért kapott kamatból megfizethesse Maris néninek és Józsi bácsinak a beígért kamatot, valamint ezen felül még készpénzt is kell tartania.

 

Namármost Magyarországon nagy hagyománya van a betétnek, ezért a magyar bankok ilyen szempontból „jó” helyzetben vannak, el vannak látva ilyen jellegű forrással. Viszont ez azzal a kockázattal is jár, hogy ha pánik tör ki, és mindazok, akiknek betétjük van a banknál, megrohamozzák a bankot, hogy kivegyék a pénzüket, akkor a bank ezt nem fogja tudni kielégíteni, hiszen ehhez az kellene, hogy mindenki akinek hitele van, ugyanazon időpontban jelentkezzen a banknál a pénzzel, és azt ugye el tudjuk képzelni, hogy ez mennyire valószínű…

 

A mai magyar bankok helyzete azért stabil, mert el vannak látva betéttel, és nem tört ki pánik a betéteseknél, amire hálistennek eddig nem is volt okuk. Viszont ha pánik törne ki egy a bankoktól tök független dolog miatt, pl. mert az OTP részvényének az értéke leesik, ami, lássuk be, semmilyen hatással nincs az üzletmenetre, akkor a betétesek pánikja ÖNBETELJESÍTŐ JÓSLAT lenne, hiszen akkor AZÉRT menne csődbe a bank, MERT a betétesek kiveszik a pénzüket.

 

Tehát a tanulság az, hogy figyeljünk oda, miért tör ki pánik, és hol, mert pl. a tőzsdepánik közvetlenül nincs hatással arra, hogy egy bank mennyi hitelt helyez ki, mennyi betétet gyűjt, és mennyi haszna van ezeken, tehát az ÜZLETVITELRE közvetlenül nincsen hatása.

 

Jó, tehát ez rendben van. De akkor miért emelték fel a betétgaranciát 13 Millió Forintra?

 

Mint a korábbi post-okban már leírtuk, a hitelezési válságot bizalmi válság generálja többek között. Ugyanis ha bizony egy banknak éppen nincsen annyi készpénzállománya, akkor általában nem a magáéhoz nyúl, hanem a máséhoz, inkább aszongya azótépének hogy: „adjámá nekem 2 Milliárd Forintot, mer nekem kell holnapra, mer lejár egy csomó betétnek a futamideje, és nincs most ennyi kp-m, de holnapután visszaadom abból, amit a hitelek után kapok törlesztőrészletet, oké?”

 

És akkor azótépé aszongya hogy: „Rendbe’ van, itt a 2 Mrd. Forint, de akko holnapután kérem vissza!”.

 

Na, ez a Bankközi Piac, és ez állt most le. Ez most egyrészről azt jelenti, hogy ha a bankok továbbra is működni akarnak, akkor nem szabad annyi hitelt kihelyezniük (OTP-s és MKB-s hitelmoratórium), másrészről azt jelenti, hogy ezek után nagy szüksége van a bankoknak arra, hogy a betétek benn maradjanak, ezért pedig hajlandóak magasabb kamatot fizetni. Harmadrészt meg viszont ahhoz, hogy ne menjenek csődbe bizonyos pánikok és ÖNBETELJESÍTŐ JÓSLAT-ok miatt, meg kell nyugtatni az embereket afelől, hogy BIZTONSÁGBAN van a pénzük. És erre egy Állami reakció volt az, hogy a bent hagyott betétekre mostantól nagyobb garanciát vállal az állam.

 

Magyarán, ha neadjisten csődbe megy egy bank, ahol betétként volt a pénzem, akkor állambácsi azt mondja, hogy ő bizony ezt most kifizeti neked, egészen 13 Millió Forintig.

Korábban is volt ilyen, de csak 6 Millió Forintig, és ott volt egy 10%-os önrész is, ami szintén megszűnt.

Tehát a lényeg az, hogy most akinek bent van betétje egy banknál, ha 13 Millió Forintnál kevesebb, vagy pont ennyi, akkor az állam odaadja nekünk ezt a pénzt, ha az adott bank becsődöl. Ha 13 Millió Forintnál több pénzünk volt bent, akkor 13 Millió Forintot kaphatunk vissza.

 

Ez a lépés tehát minden körülmények között a betétesek bizalmának visszaállítását szolgálja.

 

Azt hallom mindenfelé mostanában, hogy: NABEZZEG A MI ADÓNKBÓL! fizetik ugye meg a pénzügyi válságnak a következményeit.

Ezért születik meg ez a post, éppen most.

Először is, itt Magyarországon, közvetlenül, (hangsúlyozom: KÖZVETLENÜL) az állam nem költött egy fillért sem arra, hogy megmentsen bármilyen bankot, nem vállalt garanciát hitelekre (csak betétekre, de az más történet), tehát jelenleg az adóból nem költöttünk még a pénzügyi válságra... tudtommal.

Másodszor, megpróbálom elmagyarázni, hogy ennek mi a mechanizmusa.

Tudniillik ül benn Mr Állam abban a nagy fehér házikóban, meg egyéb épületekben. Átlagos hétfő (kedd, szerda,... akármi) délután. Namármost jön egy hívás: "Kapcsold be a tévét!". És az állam bekapcsolja a tévét, és azt lássa, hogy a Wall Street-en hatalmas pánik, mindenki elad, csődöt jelentett az akárki...

"HÚB*ZMEG!" - mondja Mr Állam, és felhív 15 szenátort, felhívja a bankvezetőket (akik csődbe mentek, meg akik nem), konzultál a pénzügyminiszterrel, meg nagyon sok emberrel. Nagykonferencia...

1. Kérdés: "Mi lesz ennek a hatása?" ... "Igen, rövid, ÉS hosszú távon!".

És felszólal valaki. Kopaszodó, szemüveges emberke, sötétkék halszálkás zakóban, miközben kattog az ujja egy apró pici kis távirányítón, ami a hatalmas kivetítőn lépteti a képeket, előadja, hogy mik a hatások rövid távon:

"HA hagyjuk csődbe menni a jelzálogbankokat, akkor... Úgy vehetjük, hogy a piac megbüntette a hanyag/nagyravágyó bankokat, amelyek a túlzott nyereséget hajszolták. Néhány százezer ember utcára kerül ezekből a bankokból, és ők nem fognak bekerülni más bankokhoz, mert létszámstop lesz. Ezeknek az embereknek a fogyasztása kiesik, nem nagy ügy. Viszont ezek a bankok hiteleztek még sok más embernek is. Az ő hitelüket a felszámolók behajtják, tehát az sem jelent problémát. A politikai hatása pedig az, hogy ragaszkodunk republikánus beállítottságunkhoz, és a piac öntisztító hatását helyezzük előtérbe, ami politikailag nekünk jó..."

2. Kérdés: "Oké, és hosszú távon?"

Válasz: "Ez a problémásabb. Az ingatlanárak már most is leestek, ezért nagyon sok ingatlan értéke tovább esik, hiszen a hitelezés visszafogásával olyan jelentősen fog gyengülni az összkereslet. Ezért a többi bank is nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen a jelzálog-biztosítékaik értéke még tovább esik. Ezen felül, ha a bankok nem hiteleznek egymásnak, (és már most sem hiteleznek egymásnak, mert nem tudják, hogy kinél esik ki még csontváz a szekrényből), a hitelezési piac bedugul, és a nagy cégek sem fognak hitelt kapni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy elszorítunk egy ütőeret a gazdaság nyakán. A nagyobb cégeknek akár napi szintű készpénzállományára is hatással lehet ez, és mint tudjuk, sok beszállítója van egy ilyen cégnek, akik hogyha nem kapnak pénzt, felszámolást indítanak a cég ellen. Ezt úgy gondolom nem kell részleteznem: ha ez tömegessé, nagy méretűvé válik, eltűnik a pénz a gazdaságból, és az összeomlik, akkor tulajdonképpen '29-es világválság jöhet.

Ráadásul, mivel az amerikai lakosság fogyasztása adja a világ összfogyasztásának 25%-át, ha ez a legcsekélyebb mértékben is csökken, akkor magunkkal rántjuk az összes olyan országot is, ahonnan importálunk: Kínát, Indiát, Japánt, stb., hiszen nekik gyakorlatilag nincs belső fogyasztásuk, ki vannak szolgáltatva az amerikai fogyasztásnak.

Tulajdonképpen ez az egész már el is kezdődött, ha viszont az állami garanciavállalásokkal és a bankok megmentésével vissza tudjuk állítani legalább valamilyen szinten a bizalmat, akkor kisebb lehet a hatás. Ez az ADÓFIZETŐK érdeke is, és nem azoknak kedvezünk ezzel, akik a hitelt felvették, hanem azoknak akik azoknak adnak el bármilyen terméket, akik hitelt vesznek fel. Miért? Mert az, aki termel, akár fodrász, akár ruhagyári műszerész, akár autót ad el, vagy bármit, KERESLET-re termel. Az már biztosan látszik, hogy az eddigi kereslet nem tartható tovább, viszont azt meg KELL akadályoznunk, hogy ez a kereslet exponenciálisan, rohamos ütemben csökkenjen tovább, mert nem csak az kerül az utcára, aki hitelt vett fel a lakására, és a kamatnövekedés miatt nem tudta fizetni, hanem ezután az az egyszerű fodrász is az utcára kerülhet, aki olyan embereknek csinálta a haját, akiknek nem futja már fodrászra! És azt hiszem, sokaknak nem fogja futni fodrászra, sem autóra, sem lakásra, sem nagyon sok mindenre (még lehet hogy ételre sem)…

Így jön létre az az ördögi kör, amibe hogyha nem szállunk be, nem állítjuk meg valahol a folyamatot, akkor MINDENKI SZÍVNI FOG."

És Mr Állam feltárcsázta az Államkincstárat, és néhány szót mondott a telefonba... "Freddie Mac, és Fannie Mae...".

A többi már történelem, vagy majd az lesz…

 

Rövid összefoglaló:

Amerikában, az óperencián túl, emberek élnek. Ezek az emberek szeretnek fogyasztani, költeni, miegymás. Mit csinálnak vajon akkor, amikor a havi keresetük nem elég arra, hogy megvegyenek egy kocsit (kettőt), egy házat, hogy éljék azt az életet, amit "Az Amerikai Álom" leír?

Hitelt vesznek fel.

Honnan? Bankbó'. Ott adnak. Nademéghogy?! Ott ám kérem szépen, az utóbbi időkben úgy kezdtek el hitelt adni a bankok (kifejezetten saját kockázatra, saját felelősségre), hogy: "Tessék Mr/Ms/Mrs Smith, itt van dohány lakásra, vegye meg, majd később törleszti. Tudja, azért tudunk mi most Önnek a lakása teljes (aktuális piaci) értékére hitelt adni, úgy hogy a teljes bejelentett jövedelmének csak a 80%-át fogja felemészteni a törlesztőrészlet, mert mi megbízunk a piacban (!), úgyse fognak bezuhanni a lakásárak, Önnek pedig ha csökkennek majd a kamatok, akkor kevesebbet kell majd törlesztenie! Ugye milyen szuper?!"

És valóban az... Mr és Mrs Smith pedig felveszi a hitelt, mert lakást szeretne, a törlesztő pedig sok, de nemsokára csökkenni fognak a kamatok, és akkor majd lesz jobb is. Vagy nem...

És nem. Nem csökkentek. Emelkedtek. Állambácsi (FED, Federal Reserve Bank, az amerikai központi jegybank "szerepét ellátó bank"), úgy látta, eljött az idő arra, hogy kamatot emeljen. És Mr és Mrs Smith törlesztőrészletei megemelkedtek, méghozzá annyira, hogy már a havi fizuból ki se jött. És Mr és Mrs Smith nem tudott fizetni, ezért a bank visszavette az ingatlant, hogy majd jól elárverezze. Ámde kiderült, hogy mivel még több százezer Mr és Mrs Smith van amerikában, aki már nem tudja fizetni a hitelt, a többieknek meg vagy van már lakásuk, vagy pedig ennyi kamatot már ők sem tudtak fizetni, ezért az ingatlant jóval áron alul értékesítették. És ez megtörtént azzal a több százezer ingatlannal, amit ily módon megfinanszíroztak a bankok. És azok a bankok, akiknek ily módon nem sikerült visszaszerezniük a pénzüket, azok lehúzták a rolót. Nincs pénz, kész passz...

Jó-jó, de mi köze ehhez ejrópának? Meg Ázsiának, meg Japánnak, meg egyáltalán mindenkinek?

Történt ugyanis, hogy óóómerikában, egy bankár, nevezzük Mr. Bankárnak, gondolkozott azon, hogy márpedig honnan teremtsék ők elő azt a pízt, amit ők majd odaadnak Mr és Mrs Smithnek, hogy megvehessék a lakást? A fiókbó' elővesszük, oszt' odaadjuk? Neeeem, hát annyi nincs is a fiókban, másrészt meg nem jó a saját f*szunkkal verni a csalánt. Nem, ez nem jó. Hát akkor? Adjunk ki értékpapírt, amit majd valaki(k) jól megvesz(nek), és akkor a tőlük kapott pízt adjuk oda Mr és Mrs Smithnek! Ez ám a jó ötlet - gondolta a többi bankár is, úgyis ezt csináljuk már jó ideje, hát most mér ne működhetne!?

Úgyhogy kibocsátottak jó sok értékpapírt ezek a szép, nagy nevű bankok, és a kapott pénzt odaadták Mr és Mrs Smithnek, mit sem sejtve arról, hogy egyszer majd még a fejükre szakadhat ez a dolog.

És mi történt ezekkel az értékpapírokkal? Hát, ezek az értékpapírok először is bekerülnek hasonlóan nagy nevű "értékpapír- és hitelminősítő cégekhez" (pl. Standard and Poor's), akik majd jól megmondják, hogy ez most egy kockázatos értékpapír, avagy kevésbé, esetleg egyáltalán nem, és még sorolhatnánk a fokozatokat...

Odabenn S&P-éknél pedig benn ült az irodában Hitelminősítő Johnny, akinek a töke tele volt a sok papírmunkával, és egyébként is tele volt az asztala mindenféle szir-sz*rral, és már fél 5 volt délután, és őt várta a barátnője, akit a múlt héten szedett fel az új porsche-jával... Úgyhogy, amikor beraktak az íróasztalára egy nagy kupac papírt, hogy márpedig ezeket az értékpapírokat tegnapra le kell hitelminősíteni, akkor bizony Hitelminősítő Johnny ránézett az értékpapírok fejlécére, amiken az állt, hogy Freddie Mac és Fannie Mae, meg Lehmann Brothers, meg hasonlók, és Hitelminősítő Johnny pedig rányomta a pöcsétet böcsülettel, hogy A++, vagyis legjobb minősítésű, azaz KOCKÁZATMENTES. Utána pedig odaadta a titkárnőjének, hogy nyomja rá mindegyikre ugyanazt a pöcsétet.

Namármost ebből a papírból nagyon sok ember, nagyonsokfelé a világba' bevásárolt, hiszen KOCKÁZATMENTES-en NAGYON JÓ HOZAM-ot biztosított.

Amikor tehát ezekről a papírkákról kiderült, hogy sz*rt sem érnek, akkor jött a gebasz... Így születik a bankcsőd...

Na jó-jó, ez a pénzügyi válság, de miért lesz világválság?

Azért, mert Mr és Mrs Smith, akik eddig bizony sokat fogyasztottak, mert ettek-ittak, japán autót vettek, kínai játékokat és ruhákat vásároltak, és sok-sok karácsonyi ajándékot vettek eddig éveken keresztül, most, hogy az utcára kerültek, visszavették a hitelkártyájukat, és elvesztették az állásukat azért, mert a cég amelynél dolgoztak szintén csődbe ment, mert fizetésképtelen lett, mert nem kapott hitelt, mostantól megnézi, hogy mire költ, és nem tud annyit költekezni, mint korábban. Ezért pedig Chung, aki Kínában él, méghozzá abból, hogy ruhákat gyárt egy ruhaüzemben, elveszíti az állását, mert a cége csődbe ment, hiszen nem veszik meg az áruját óóómejikába'.

És mesének még nincs vége...